Miskolc – Prága – Berlin – Balti tenger – Miskolc
1.nap: Miskolc - Kalinciakovo SK /224 km/
Tavaly augusztus elején jutottam el a Balti tenger partjára, a tíz napból csak 3-4 volt esőmentes, most június elején indultam és az előrejelzések alapján a legfontosabb felszerelés újra az esővédelmi ruházatok lettek. Reggel fél öt körül sötétben és szakadó esőben indultam utamnak, a feleségem szinte könyörgött a későbbi indulásért, de én tudtam, hogy a mai távot csak így tudom teljesíteni.
Mire Szirmabesenyőt elhagytam már kezdett kivilágosodni, de az eső intenzitása csak Kazincbarcika után hagyott alább. Erre szükségem is volt, mert itt a 26 sz. főúton nem lehet bicajozni és a forgalom is elég erős volt.
Hétóra után értem a Bánrévei határátkelőhöz, ahol védelmet kerestem az eső elől és megreggeliztem, és csomagrendezést tartottam. A következő szakasz Rimaszombatig igen ismerős volt már számomra, hiszen gyakran jártunk erre, ha síelni ruccantunk ki.
Itt rákanyarodtam az 50–es főútra igen nagy forgalomban tekertem Ozdany–ig ahol az út átváltott autóúttá, így kénytelen voltam letérni és 5-6 km kerülőt megtenni Losoncig.
Eddig csak dombokat kellett megmásznom, de itt már döntenem kellett a hosszabb és várhatóan lankásabb, vagy a rövidebb és keményebb terep között. Az eddigi tapasztalataim alapján a hosszabbat választottam és azt hiszem jól döntöttem. Egy Trenc nevezetű faluban vettem néhány zsemlét, és falatozni kezdtem egy buszmegálló menedékében, amikor négy roma származású gyerek odajött és magyarul kérdezgetni kezdtek: honnan jövök, hová megyek, mit eszek, stb. Láttam, hogy rákoncentrálnak az otthonról hozott csirkecombomra, hát megosztottam velük a maradékot. Amikor azonban már a táskámban kotorásztak, gyorsan összeszedelőzködtem, annál is inkább mert a szemközti kocsmából kirajzott a rokonság és szlovákul kiabálni kezdtek egymással. A kaját hátrahagyva ugrottam a bicajra és hajtottam, ahogy csak bírtam…
Délutánra az eső elállt és jól haladva jutottam el a kiszemelt kemping településére, Kalinciakovoba. Innen még az útról letérve úttalan utakon 4-5 km–t tekertem, amíg elértem az ifjúsági tábor kinézetű helyre. Szlovák viszonylatban drága díj kifizetése után próbáltam egy nyugodt sarkot találni, ami a több száz középiskolás zaj-kavalkádja miatt nem is volt egyszerű. Találtam egy több éve elhagyatott faházat és melléje állítottam le a sátramat. Elmentem egy talléros tusolásra, amire visszaértem az eső is megérkezett, fogtam a sátrat és beköltöztem a faház teraszára. A kricsmiben egy sört rendelve megnéztem a mérkőzés első félidejét, de annyira fáradt voltam, hogy nyugovóra tértem a teraszon.
dupla védelem
2.nap : Kalinciakovo–Buchlovice /203 km/
3.30–kor ébresztő, már megint kopogtat az eső! Még szerencse, hogy fedél van a fejem felett, így az összepakolás legalább szárazon történik. A portást tízperces dörömbölés után tudom felébreszteni, majd újabb tíz amíg elmagyarázom neki, hogy már tegnap este lerendeztem a számlát.
Mire Levicére beértem már kivilágosodott, és rákanyarodtam az 51-es országútra. Alig hagytam el a várost, amikor defektet kaptam /felszedtem egy darab drótot/. Lemálházás a csepergő esőben, szerelés bosszúság… Tavaly megúsztam az egész túrát belsőcsere nélkül, most második nap…
defekt az útszélen falu kettéosztva
Kilenc óra körül értem be Nitrára, NAGY ez a város: négysávos út, forgalom, csapják a vizet… és még kaját is vennem kell! Szerencsére találtam egy Potraviny-t és az aznapi betevővel felpakolva indultam tova. A roham nem sokáig tartott, mert autóútra értem és a betervezett alsórendi útig kb. 4 km–t kellett volna tekerni, amit nem vállaltam be. Így improvizálnom kellett, el is tévedtem, még szerencse, hogy magammal hoztam a PDA–mat és a térképemen nem is jelzett utakon jó nagy kitérővel ugyan, de eljutottam Hlohovec-ig, ahol északra dőltöttem a gépet és a Vág völgyében a folyó bal oldalán viszonylag sík vidéken hasítottam a kilométereket. Néha elállt az eső, olykor rázendített. Szerencsére ezzel az /61 / úttal párhuzamosan autópálya húzódott, ami elcsábította járművek többségét. Az északi szél azonban feltámadt és voltak pillanatok, mikor elgondolkodtam: tolva jobban haladnék! Alig vártam, hogy elérjem Nové Mesto-t, ahol megebédeltem egy buszmegállóban és pihentem egy kicsit, hiszen láttam balra a hegyeket, amiket még meg kell másznom hamarosan. A határállomás ugyan csak 21km–re volt, de húzós emelkedő vitt odáig, felszakadozó felhőzettel. Néhány helyi országútis száguldott el időként mellettem, esélyt sem hagyva egy kis szélárnyékolós tekerésre.
A határvonalat egy falu kellős közepén húzták meg, - a szomszéd már Prágából kapja a nyugdíjat - az útlevelemre senki sem kíváncsi.
Csehország olyan emelkedőkkel fogadott, hogy csak úgy toltam felfelé a bringát! Csodálatos táj terült el körülöttem és jócskán élvezhettem a hosszú felmenet során. Már igen benne voltam a délutánban, amikor megérkeztem Kunovice-be a tervezett szállásomra. A térkép a folyó és a vasút közé rajzolta a sátrat, de a megkérdezett emberkék, benzinkutasok még csak nem is hallottak kempingről, egyvalaki a közeli Uherské Hradiste-be akart elküldeni, talán ott találok sátorhelyet. Mivel még legalább két órám volt sötétedésig, úgy döntöttem haladok tovább a legközelebbi kempinget 20-25 km-re jelzi a térkép /nem mérvadó/.
A kiszemelt országútnak igen autóút szaga volt /kétszer két sáv, elválasztó szalagkorlát, száguldó autótömeg, stb., de táblát nem látva a leállósávban igen jó tempóban utasítottam magam mögé a kilométereket.
Egyórás”száguldás” után betértem egy Buchlovice nevű településre, ahol némi reményt sugalltak a megkérdezettek a zuhanyzáshoz
A falutól két kilométeres lejtmenetben előre is sajnáltam magam: reggel ide vissza is kell kapaszkodnom. Egy tópartot magyaráztak, de itt csak erdő meg lejtő, lejtő meg erdő, nap már egy szál sem. Végre egy tó majd egy kastélyszerű ház, mely előtt emberek pakolásznak.
Kérdem, kempingplacc megmutatják, közben kiderül, hogy egy kétnapos hegyi terep kerékpárverseny maradékait szedegetik össze épp. Hát ezt lekéstem, még nyerhettem volna is…….tapasztalatot és egy adag izomlázat. Mikor elmondtam mennyit tekertem ma, a srácok elismerően bólogattak, bekukkantottak a csomagtartóba, de kupákat sajna már mind kiosztották a mai nap. Csalódottan a kemping felé vettem az irányt. Egy fogadó melletti réten, a patakparton terült el a kemping, ahol egy német pár lakóautóján kívül csak az én sátram állott. A fogadó már bezárt, az éjjeliőr nem fogadott el pénzt, s mikor elmondtam, hogy reggel négykor elmegyek, csak legyintett és ideadta a tusoló kulcsát. Ekkora már teljesen sötét lett és kegyetlen hideg, miután ködpára lepte el a völgyet. A langyos tusolás után megettem a maradék élelmemet, felvettem minden kézzelfogható száraz ruházatom és szunya.
3.nap: Buchlovice – Skrdlovice /202 km/
Ha este hideg volt akkor reggel fagyás! Éjszaka többször felkeltem arra, hogy reszketek, még mélyebben bebújtam a hálózsákba,s ez ideig-óráig segített is átvészelni azt a pár órát. Sötétben pakolás, vízvétel, rajt. Az előző esti lejtőzésnek megvolt az ára: félórás toli-toli. Miután feltoltam a szerkezetet a főútra akkor szembesültem azzal, hogy egy gyönyörű, de újabb hegyeket elém görgető részt kell magamévá tennem.
A napocska viszont előbújt végre, és a bicaj tolás is elviselhetőbbé vált, a hágóról már egy barátságosabb, lankásabb vidék tárulkozott elém. A lejtmenet igen fázósra sikerült, mert a sok vizes cuccom miatt a védekezési lehetőségeim behatároltak voltak.
hajnali táj ékszerdoboz a napsütésben
Új erőre kaptam a reggeli napsütésben roham azonban nem tartott sokáig, mert egy Nesovice nevű falunál útelterelés akasztott meg, ahol döntenem kellett: a kijelölt 20-25 km-es kerülő, vagy kockáztatok: továbbmegyek és vállalom, hogy átevickélek az útfelújításon, de volt már arra is, hogy egy hidat bontottak le és akkor jöhettem vissza a kiindulópontra. Egyedül száguldottam a lezárt útszakaszon úgy 7-8 km-t, amikor Bucovice városhoz érve derült ki, hogy egy hidat szigetelnek. A cajgámmal ügyesen kerülgetve a szigetelőhomok-kátrányhalmokat, munkagépeket, a csodálkozó tekintetű munkásokat áttörtem, de az igazi nehézség még csak ekkor tornyosult elém: az aszfalt helyett az eső és gépek által keltett sártengeren kellett átrángatnom a kerekek teljes beragadával megáldott kerékpáromat úgy 3-400 méteren keresztül. Félórás sármentesítéses-reggelizős pihenő után újra jó iramban haladtam kellemes terepen, ragyogó napsütésben Slavkov Brna-ig ahol le akartam csapni egy kerülőt, de a városban úgy eltévedtem, mint az elő van írva: félóra kóválygás ráadásul a végén egy akkora emelkedővel, hogy a kamionok éppen csak elvánszorogtak mellettem. D1 autópályánál aszfaltozás és eltévedés GPS segítség.
Újra hegyes-dombos terep következett vacak útminőséggel, gyönyörű hegyi falvakkal és sok-sok szenvedéssel. Kezdtem unni a sok hegyet!
benzinkúti csendélet csoda a hegyekben
Kunstátnál rádűltem a 150-es főútra és elég sokáig gyűrtem az emelkedőket, szakítottam a lejtőin. Zdár nad Sázavou-nál északra fordulván már igen keresgéltem a campinget, találtam ugyan egyet, de úgy gondoltam elmegyek még a következőig. Bár ne tettem volna! Skrdlovice nevű falu mellett alig találtam meg a helyet, de mikor megtaláltam abban sem volt köszönet! Tópart bokáig érő vízzel! Erőm és időm sem volt már továbbmenni, így ott ragadtam. A recepciós büfében éppen a Román-Francia meccs zajlott, é a papírok elintézése után letelepedtem egy hobó alak mellé és beszélgetni kezdtünk a meccsről. Majd elindultam szigetet felfedezni, nem sok sikerrel. Ekkor odajött hozzám az alkalmi ismerősöm, és felajánlotta a sátrát! Először nem értettem a dolgot, de kiderült, hogy ő a két kisfiával egy lakókocsiban lakik, és van egy hatszemélyes sátoruk felállítva, hogy a gyerekek játszani tudjanak. Szívesen elfogadtam az ajánlatot és beköltöztem bicajostul a”kastélyba” /Az eddigi kutyaólamhoz képest/. Már sokkal szebb lett a tó is, és tusolás után megnéztük a Holland-Olasz meccset egy korsó sör kíséretében. Jó volt úgy lefeküdni, hogy nem fáztam, száraz volt a ruhám, és kényelmesen elfértem.
tóparti alkonyat a kölcsön sátorkastély
4.nap: Skrdlovice-Prága /167 km/
Szokásos ébresztő gyors szedelőzködés, hiszen sátorpakolással beljebb voltam, köd, hideg, mire kiértem a főútra már nem is fáztam, és csak az járt az eszemben, hogy este Prága és holnap pihenő!
Dimbes-dombos jó minőségű utakon hatoltam a célom felé ragyogó napsütésben. Chotébor nevű városkában megpihentem egy reggeli idejére a pakkomat a virágárusra bízva a bevásárlás idejére.
Eztán mellékútvonalakon haladva értem be Golcuv Jenikovba ahonnan egy igen forgalmas főúton Cáslavba kötöttem ki. Itt úgy eltévedtem, hogy útvonaltervemet módosítani kellett/plusz 10-15 km/. A nyugati irány jó volt így kis falvakon keresztül hagytam magam mögött a kilométereket. Közben kitérőt tettem Polánka nevű településre, ami mellett Kosice található! A 2-es főút felé közeledve izgultam egy kissé, hiszen ha tiltott a kerékpár-közlekedés rajta akkor igencsak cikk-cakkosan kerülgethetem ezen utat, mely egyenesen Prágába vezet. El is állt a lélegzetem, amikor már messziről kiszúrtam a behajtani tilos háromra osztott táblát! Nálunk ugyanis ez traktor-szekér-bicaj trió általában! Mázlim volt a harmadik kézikocsit ábrázolt! Örömöm nem tartott sokáig, mert annyi kamion tartott ezen úton a főváros felé…
Ezen a 45 km távolágon többször is megálltam pihenni:
eperevés a kamionosparkolóban hajrá Spanyolok!
Délután négy óra körül értem be Prága elővárosába ahol megkerestem a Sokol nevű kempinget.
Nevéhez hűen igen”sokkoló” volt az ár amivel fogadtak! Elgondolkodtam, hogy van még időm továbbmenni egy másikba, hiszen két évvel ezelőtt a belvároshoz közeli Trója részen kempingeztünk hasonló áron, de családostul! Fáradt is voltam és csalogatott a medence élénk kék vize így alkudozásba kezdtem. Az eredeti 800 korona/2 napos árat sikerült ötszázra lealkudnom azon az áron, hogy nem kaptam 50 m²-es parcellát, csak egy kis sarkot a kanyarban, de kit érdekelt, amikor úgyis csak aludni használom a helyet. Az úszás úgy felfrissített, hogy eldöntöttem: még ma este bemegyek a központba megnézni egy meccset. Annál is inkább, mert a kemping tele volt holland nyugdíjassal, akik a lakóautóik előtt üldögéltek és Tv-t nem láttam sehol az étteremben pedig a bejárati ajtó mellett volt a készülék.
Koszos ruhaneműket kimostam, sátorállítás, majd felpattantam a hihetetlenül könnyű bicóra. A recepción találtam egy Prágás kerékpárút hálózat térképet, mely szerint számozott utak vannak az égtáj és városrészek minden irányában, irigylésre méltó! A kempingtől is tart egy a belvárosba, elindultam rajta, de néhány sarokkal odébb az addig egyértelmű táblák most összezavartak merre is????
Azt viszont tudtam, hogy az eddig használt kettes út bevisz a központba így ennél maradtam.
Tizenhat kilométert tekerve értem be a Vencel tér környékére innen már ismerős volt a város.
Vettem kaját, sört majd letelepedtem egy 8x4 méteres kivetítő elé a kőre és megnéztem az Orosz-Spanyol első félidejét. A szünetben különböző játékokon cseh válogatott színeibe öltöztetett ajándékokat lehetett nyerni, ügyes voltam lett hát kék-fehér kereplőm, tollam, csattogtatóm, jó lesz az otthoniaknak!
A második félidőre elromlott a kivetítő, így átpártoltam a Staroméstké térre ahol megnéztem a folytatást.
Két évvel ezelőtt a világbajnokság néhány meccsét láttuk itt, és nagy élményt éltünk át /a döntő elején a Franciáknak drukkoltunk, de a környezetünkben egyre több Olasz tűnt fel, így „átpártoltunk”.
Már sötétedett mire vége lett a mérkőzésnek, fellámpáztam magam és usgyi haza.
A campingben a kertész kinnfelejtette a hosszabbítóját a sátram közelében már volt is mobil és PDA töltési lehetőségem. Korai lefekvés, nyugalom, holnap addig alszom ameddig ……..a füldugómat ki nem veszem.
5.nap: Prága /kb 50 km/
Hát mégsem addig aludtam ugyanis a campingmindenes a kábelkövetés során ráakadt a sátramban kölcsönvett őrzött eszközére és ennek örömére a sátram mellett kezdte vágni a füvet hajnal kilenckor!
Ragyogó idő köszönt rám, előző túráim tapasztalataiból kiindulva feltérképeztem a másnapi kivezető útvonalamat és kitekertem egészen a városhatárig, majd innen be a központba. Először felmentem a Hrad-ba körüljártam minden nem-fizetős helyet, majd a Vlatva partján elfogyasztottam szerény ebédemet.
A Károly hídon végignéztem az összes árus portékáját, megérintettem a szerencsehozó domborművet, hallgattam a kíntornást és a dixilandzenekart, majd eddig még nem látott városrészeket jártam be. A kerékpárnak egyik előnye a városlátogatások alkalmával élvezhető: gyors, dugómentes, problémamentes parkolás, könnyen megközelíthetőek a célpontok, tiszta, egészséges, stb.…………….
Szeretem ezt a várost, az öreg városközpontban sok sétálóutca, kevés autó, élhető terek, zöld parkok,
rengeteg látnivaló és kedves emberek.
Károly – híd idill Meccs előtti koncert
Este természetesen csemege futballmérkőzés: Csehország-Portugália. Az ütközet előtt egy órával már egy diót nem lehetett leejteni a főtéren. Rengeteg hazai és néhány tucatnyi portugál szurkoló mellett sok turista tolongott a placcon. Nagyszerű mérkőzésen maradt alul a cseh gárda, nemzeti gyász borult a városra. Iszkiri vissza a Sokol–ba amit időközben az angolok elfoglaltak középiskolásoknak bőrébe bújva.
A sikeres ostrom örömére nagy bulit csaptak, a holland idősek morogva hódoltak be. Én füldugóval felfegyverkezve vettem fel a kesztyűt „ellenük” és 11-kor már aludtam, holnap kemény napom lesz……..
6. nap : Prága-Tagebau See (Altgöbern) /216 km/
Még koromsötétben rámoltam össze és indultam el, és most kamatoztam a tegnapi bejárásom gyümölcsét, hiszen minden probléma nélkül, gyorsan átvágtam a városon és a felkelő nap már a dombokon ért.
Mint ahogy Szlovákiában rengeteg cseresznyét, almát kínáltak az útmenti gyümölcsfák itt főleg meggy és éretlen körte, alma volt a repertoár. Alaposan ki is használtam a helyzetet. Viszonylag sík területen vitt az utam borongós időjárással kisérve. Neratovice után elég erős forgalomban értem el Mélniket ahol elmaradt ugyan az autótömeg, de megjöttek a hegyek és az eső. A kedvezőtlen időjárást bőven kárpótolta a csodálatos táj, elérkeztem a Kokorinsko nemzeti parkba.
a természet csodái látod az emelkedő elejét?
A gépjárműforgalom szinte nullával volt egyenlő, kanyargós hegyi-erdős utak csend, nyugalom szuper…….
Egyszer minden jónak vége szakad ugyan, de így…….Az erdőből kiérve egy 8-10 km-es húzós emelkedő várt. Toltam is a bicót vagy félórán keresztül! Novy Bor–ban az igazság a bolt legalábbis.
Kaja után belevetettem magam a hegyekbe! A tekerés–tolás aránya nagyjából megegyezett, no nem dicsekvésképpen írom ezt le, de az igazság ……………… Bor-ban volt. Rumburkban elköltöttem az utolsó koronámat,és fájó búcsút vettem a csehektől. Jirikov és Ebersbach valaha egy település lehetett, hiszen a kereszteződés egyik oldala cseh a másik már német.
cseh-német határ ez már Németország ……kerékpárút
Egypárszor már jártam bicajjal Németországban és mindig szívesen tekerek itt, hiszen sok a jó minőségű kerékpárút – még a mellékutak mentén is - a falvakban jól láthatóan leválasztott sáv, illetve külön úttest található. A gépkocsivezetők általában udvariasak, kellő oldaltávolságot tartanak, és ha úgy ítélik meg mögötted araszolnak mindaddig, amíg biztonsággal előzhetnek.
Bautzen után újra esik az eső sőt feltámadt a szél is és ami nem hátszél az csak gátolja szegény kerekest.
A következő város Hoyeswerda egy tipikus NDK–s település: lerobbant négy és tízemeletes panelházak tömkelege,melyek egy része láthatóan nem lakott, lepusztult játszóterek, 10-15 éves” nyugati „autók,
elkeseredett emberek /esett az eső/. Gyors bevásárlás után odébbálltam. Már kezdett besötétedni, és a tervezett campinghez kitérőt kellett volna tennem. Mivel az eső intenzitása nem csökkent, úgy döntöttem, hogy célirányosan továbbmegyek, majdcsak alszom valahol hisz szakadó esőben a kempingben is ázok.
buszmegálló mint menedékhely szálláshely a vadászlesen
Néhány kilométerrel arrébb egy nagy tó mellett haladtam és fél szemmel a partot kutattam megfelelő szállás után. Egy erdei útra kanyarodva tekertem a tó felé amikor feltűnt a megoldás egy vadászles formájában. Korábbi túráim alkalmával is igénybevettem ezt a szállásformát, mivel volt teteje és nem áztam, az állatoktól védve voltam, ha nem álltam fel, akkor nem volt belátható. A csomagjaimat felhurcoltam, a bicót elrejtve egy fához kötöttem. Fent volt egy 150x120 cm-es helyem, ahol keresztben elfértem, a feljáratot elbarikádoztam a polifonnal, mert erősen fújt a szél és ott bevert az eső.
Némi száraz ruhaneműt még sikerült elővarázsolnom és átvedlettem. Bevált szokásom, hogy este már úgy öltözködöm át, hogy reggel a hideg miatt már ne kelljen átöltözködni indulás előtt.
Az olajoshal és a puding után alvás. Éjszaka többször felébredtem különböző állathangokra / vijjogás, bőgés, rikácsolás, de teljes biztonságban érezve magam újra álomba merültem.
7.nap Tagebau - tó - Berlin /137 km/
A telefonom fél négykor itt is ébresztett, és csalódva érzékeltem, hogy továbbra is esik az eső.
Gyorsan összeszedelőzködtem, majd esőcuccal elindultam vissza az országútra. Két edzőcipőt hoztam, de a tartalékot még nem akartam felhasználni, hisz pillanatok alatt átázott volna ez is, így tocsogtam a tegnapiban. Hideg, sötét volt, de az lebegett a szemem előtt, hogy délután már Berlinben leszek!
Egyébként sík terepen, szép tájakon, jó minőségű utakon tekertem és élveztem volna egy szép napsütéses napon, de nekem csak az erő szél és eső volt a kísérőm ezen a napon. Az ilyen időben a buszmegállók adnak némi védelmet ha valami műszaki, vagy egyéb problémám van, vagy csak enni szeretnék.
A hátsó táskák védelme is gondot okoz, hiszen a fóliát a menetszél rángatja, elhúzza és már vizes is a benne lévő portéka, ezért belül külön neylonszatyrokba bugyolálom a dolgaimat. A kilométerórámat ugyan fóliázgatom, de egyszer vizet kapott és már le is nullázódott minden rajta. A fényképezés sem egyszerű, hiszen könnyen beázhat a gép ha előveszem. A térképeket is el kell rejtenem - és mivel gyakran kell kontrollálnom az útvonalat - igen nehézkes úgy elővenni hogy ne ázzon el.
Az öltözködés is igen sok problémát okozhat 2-3 napos esőzés idején. Be lehet öltözni vízhatlan alsó-felső öltözékbe, a lábfejedet és a fejedet is védheted, de a szellőzéshiány miatt rövid időn belül beleizzadsz és
ugyanúgy vizes lesz a ruházatod mintha nem lenne esőkabátod. Én jobban kedvelem a poncsószerű esőkabátot, melyet ráhúzok a kormányra és így egy sátrat képezek. Igaz, hogy alulról kapom az áldást, de így jobban levegőzik a testem. Arra viszont vigyázni kell, hogy ne hűljön ki a szervezet, állandó mozgás szükségeltetik, vagy száraz ruha átvétele, máskülönben megfázás a vége és ez a túra végét is jelentheti.
„ belülrőlázás „ öltözéke Poncsó sátoröltözék
Visszatérve az útra valamelyik busstation – ba sikerült ottfelejtenem az egyik kesztyűmet így az utam hátralevő részét egy kesztyűben kellett véghezvinnem. Nagy veszteség volt, szerettem ezt a zselés, erősített tenyeres cumót ami megkönnyítette az egész napos kormányszorongatást.
Berlin elővárosába érve még egy veszteséget el kellett könyvelnem : elvesztettem a fénymásolt térképet ami elvezetett volna Berlin egyetlen keleti részén feltüntetett kempingjéhez. Így csupán emlékezetből közelítettem meg a környéket. Ezelőtt 25 évvel már többször is megfordultam ebben a kempingben, ami egy tó partján fekszik Schmöckwitz nevű városrészben. Némi kérdezősködéssel kiegészítve délután négy körül be is vettem a recepciót.
megérkezés a fővárosba kempinges lápostáj
Megalkudtunk a szállásdíjon,8/eur/nap igaz, hogy ez a kedvezmény azzal járt, hogy a hátsó” lápos „ részen
- senkitől sem zavartatva – állítottam fel a táborom, de a mosóhelyiség kettő méterre volt, és a vizes ruháimmal terítettem be a helyiséget. Végre egy forró pénzérmés tusolás, majd kézzel kimostam néhány nélkülözhetetlen ancugot. Mivel az eső csepergéssé fonnyadt, felpattantam nyergemre és némi elemózsia után eredtem. Idejövet nem messze láttam egy Lidl – t, megostromoltam néhány euróval, és bőséges zsákmánnyal tértem vissza tanyámhoz. A kemping csehója előtt álldogálva megnéztem az Olasz - Román, majd a fantasztikus játékot produkáló Holland csapat győzelmét a Franciák felett. Közben fejedelmi vacsorámat / kolbász, joghurt, banán / elfogyasztottam és mindezt leöblítettem némi deutsche birrel.
A hálózsákom napközben kapott némi nedvességet így a mosóban éjszakázott, miközben én minden szárazan maradt ruházatom igénybevételével dideregtem át az éjszakát.
8.nap: Berlin /80 km/
Napfényes reggelre ébredtem, gyors induláspózt vettem fel, és szokásomhoz híven a holnapi nagyvárostelhagyó akciómat térképezve fel kihajtottam az előváros Altlandsbergig, s onnan betekertem a központba. A nyolcvanas évek elején 6-7 alkalommal jártam itt mindig más társasággal, és az Alexander Platz volt a” törzshelyünk” ahonnan kiindulva jártuk be a várost. A tér alapjában nem változott sokat azóta – világóra, szökőkút, Tv - torony stb. - csupán a körítés lett sokkal elegánsabb. Az U – Bahn állomás mellett parkolnak a kollégák a városi riksák egy utasnak kényelmes, de kettőnek elég szűkös városlátogató túrákat ajánlva nem kevés pénzért.
Amerikai megszállók a Brandenburg kapunál háromszemélyes luxusriksa
A Reischtag és egyéb múzeumok és látványosságok külső megtekintése után átverekedtem magam a Brandenburg kapun. Ismerős zaj ütötte meg a fülemet a Jun 17 strassere érve : Harley Davidsonok tömkelege tartott éppen felvonulást, legalább két kilométeres kígyót alkotva. Igen látványos és érdekes járgányokat felvonultató menet volt, fura fazonokkal és szívet megdobogtató motorhangokkal.
Este jó meccs ígérkezett, kérdezősködtem nyilvános kivetítő után így jutottam el a Haupbahnhoff -hoz, ahol igencsak meglepődtem, mert az eddig parkolónak használt hatalmas teret beterítették 20-25 cm tengeri homokkal. Felépítettek egy kisebb stadiont többezres lelátókkal, további négy pályát, több oázist pálmafákkal, napozószékekkel, koktélbárakkal igazi karibihangulatot teremtve a Strandröplabda Világkupának! Amilyen mázlim volt, éppen ma délután rendezték az elő - és döntőket. Kissé félve közelítettem meg a bejáratnál őrködő ruhásszekrényeket, gondolva a számomra elérhetetlen belépőárakra,
de odaérve határozottan átvágtam közöttük, és megnyugodva nyugtáztam, hogy mindez ingyenes!
Először egy női brazil – holland elődöntőt, majd egy francia - amerikai férfi elődöntőt láthattam fantasztikus játékkal. Eztán egy félórás szünet következett, ami alatt a környező sátrakban ajándékokat lehetett nyerni ügyességi feladatokkal, kosárradobással, kapurarugásokkal. Néhányra benevezve gazdagabb lettem egy kendővel, tollal, sapkával. Majdnem ráfizettem erre a kiruccanásra, ugyanis közben a döntőkre telítődött a stadion és nem engedtek be! Egy hátsó bejáraton sikerült belógnom ugyan, de szabad ülőhely már nem lévén a lépcsőre ültem le. Miután többen áttapostak rajtam odébbálltam és szerencsémre találtam egy szabad széket. Vérpezsdítő zene, tomboló közönség, nagyszerű játék …… soha nem éltem át hasonlót sportszurkolói pályafutásom alatt. A női döntőben az amerikaiak legyőzték a brazilokat, a férfiaknál a spanyolok szoros mérkőzésen verték az amerikaiakat. A sok örömre egy kis üröm,
amíg szórakoztam a bicómról lelopták a zselés üléshuzatomat, így a hátralevő utat egy kikukázott szivacs-szigetelőszalag variáción lovagolva tettem meg.
hajrá lányok! na…és spanyolok!
Alighogy vége lett a döntőnek, kezdődött a svéd –spanyol meccs, átloholtam a parkhoz amit közben bezártak és csak 10 eurós belépővel lehetett a kivetítő közelébe jutni. Bosszankodtam egy kicsit majd nyeregbepattanva meg sem álltam az első tvaparátig. Egy kínai kajálda teraszán találtam rá és az útszélen a kerékpárra támaszkodva tekintettem meg az első félidőt a végére eléggé elgémberedve. A szünetben kényelmesebb hely után akadtam rá a képen is látható” utcára „ ahol egy spanyol asztaltársasághoz kéredzkedve szurkoltuk végig a meccset. Mázlija volt a spanyoloknak és nekem is : ők az utolsó percek egyikén lőtték a győztes gólt, én meg ennek örömére kaptam egy pohár finom vörösbort.
Már kezdett cseperegni az eső amikor elindultam vissza a kempingbe, ami egy jó harmincas / km / és mire beértem már le is tusoltam. Az esti meccs már elkezdődött, az eső elől behúzódtam a csehó egyik sarkába, de a büfés kiszúrt. Én udvarias mosollyal elhárítottam az ivászatra invitáló kérdését, elég fura ábrázattal pénzesebb kuncsaftok után nézett. Szünetben másodszor is letusoltam, s mivel semmi kedvem nem mutatkozott a vizes sátorban kuporogni, pofátlanul visszasomfordáltam a kricsmibe. A görög – orosz mérkőzés teljes érdektelenségbe fulladt és az utolsó fizetős vendég távozása után én is kimenekültem.
Még reggel a recepción érdeklődésemre elmondták, hogy éjszakára bezárják a kapukat éjfélkor és csak hétkor nyitják ki. Mivel „ kiskapu „ lehetőséget nem tudtak felajánlani, így kénytelen voltam alternatívákat felkutatni. Nekem négykor ki kell jutnom, és ezért tettem is néhány lépést. A mosókonyhában megágyazva hajtottam fejem álomra, úgy hogy a sátor ott száradt mellettem.
9.nap Berlin – Swinoujscie /272 km/
Reggel már nem esett, gyorsan összerámoltam és usgyi. Jó hasznát vettem a tegnap este elhelyezett gyufaszálnak a tóra néző kiskapu zárszerkezetében, már nem is volt akadálya a korai indulásnak.
A tegnap bejárt útnak jó hasznát vettem újfenn, hiszen gyorsan kitaláltam a fővárosból.
Az egynapos pihenő megtette a hatását, óriási energiával vetettem magam az útra, segített ebben a kellemes idő, a jó minőségű utak és a viszonylag enyhe forgalom. Eberswalde után a kettes főúton sok autóval találkoztam, de ez csak 25 km –en keresztül tartott. Szép vidéken haladtam, rendezett porták, gondozott települések között. Eredetileg egy beltenger partján Ueckermünde környékén akartam éjszakázni, de oly jól haladtam, hogy koradélután már túl voltam a kétszázon és ma már láthatom a tengert ha belehúzok. A térképet nézegetve le akartam vágni egy 30 km es kerülőt, ugyanis egy Karminer Brücke nevű helyre joggal gondoltam azt, hogy egy hídról van szó. Egy útmenti büfében megerősítést is kaptam e felől. Rosenhagen nevű falu után azonban elfogyott az aszfalt, és egy földútra irányított egy helybéli nénike, majd úgy eltévedtem mint ahogy elő van írva : göröngyös földutakon kóvályogtam mindaddig amíg egy belga-holland pár útba nem igazított. Oly sok időt és felesleges kilométert tekertem amíg elérkeztem a brückéhez, hogy kényelmesen körbeértem volna a tervezett útvonalon. A hídhoz érve meglepetve tapasztaltam, hogy vagy lebontották azt, vagy a pillérek megépítése után abbamaradt a híd.
Kompjáratok ingáztak a széles folyón, a legközelebbi másfél óra múlva indult volna. Kissé elkeseredtem, hiszen így nem érhettem volna el a tengert ma. Egy sülthalas büfé mellett három kerékpáros falatozott, érdeklődésemre elmondták, hogy ők béreltek egy csónakost aki tíz perc múlva átviszi őket a túlpartra. Megkerestem a ladikost és hosszas rábeszélés és alkudozás után hajlandó volt átvinni kemény 15 EURÓ- ért. A csónakban beszélgettem a svéd üzletemberekkel, akik egy körtúrát tettek a környéken. Kissé szégyenkezve állítottam a márkás bicajaik, rendezett felszereléseik mellé a névtelen járgányom a szigetelőszalagos ülésszivaccsal, a lógó, szakadt táskáimmal.
a”híd „ és a nyeregszivacs a szigorú és drága kapitány
A túlparton eleredt az eső, ők behúzódtak egy étterembe, én beöltözve utamra indultam. Sietnem kellet, hiszen a határig még 40km hátravolt. Másfélórás esőmenet után érkeztem a határra, Swinoujscie – ben már csak szemerkélt az eső. Elég nagy ez a lengyel kikötőváros, a térkép szerint egy folyó szeli ketté.
Eredetileg úgy terveztem, hogy csak másnap délbe érek ide és este 21.22- kor szállok vonatra, így körülnézek a városban és fürdök egyet a tengerben, de itt a városban rájöttem, hogy a közelben csak kikötők és mólók vannak, hideg van és nyerhetek egy egész napot azzal, hogy most vasutazok.
Közben kérdezősködve kerestem a pályaudvart, meg is találtam, de kiderült, hogy az csak a nyugatra induló - érkező vonatok megállója. Majd az is kiderült, hogy híd az nincs, hanem kompok szállítják az embereket és a járműveket a két part között. Az utolsó pillanatban hajtottam fel egy induló kompra, és meglepetésemre teljesen ingyen hajókáznak itt az utasok.
német - lengyel határ kompról a kikötő
Hát ennyi maradt az idén a Balti – tengerből……….. A túloldalon szerencsémre rögtön a pályaudvarba botlottam bele. Örültem, hogy még egy félórám maradt is az indulásig, a pénztárhozérve azonban dobtam egy hátast : ma nincs ilyen járat, ugyanis csak holnaptól / Jun 16 / van nyári menetrend!
Még jó, hogy hónapokig nézegettem az interneten! Viszont ha félpercen belül veszek jegyet akkor elérek egy vonatot ami Szczecinbe megy és onnan van csatlakozás tovább. Egy árva zlotym sem volt, így bankkártyával próbálkoztam - sikerrel - megvenni a jegyeket Krakkóig. Oly rendes volt a pénztárosnő, hogy még vissza is tartotta a vonatot amíg lecipeltem a járgányom az aluljáróba, majd fel és felerőltettem a vagonba. A kalauz azonban másképp gondolta – ha már várni kellett rám - és elzavart a szerelvény másik végében található kerékpárszállítóba. Hű ez kemény volt! Miután otthonosan berendezkedtem, vizes ruháimat lecseréltem akkor az elemózsiás szütyőből összekapargattam némi otthonról hozott pogácsamorzsát és egy negyed táblacsokit élvezettel behabzsoltam. Nemsokára egy lengyel 50-es montis kapaszkodott fel és a kulacsából kikönyörögtem néhány korty vizet.
Szczecinben volt egy félórám az indulásig, és kerestem a környéken egy üzletet ahol kártyával fizethettem.
Jó pár finomsággal felszerelve értem vissza a pályaudvarra épp időben mert beért a vonatom. Nem volt szállítóvagon így az utolsó vagon végébe helyeztem a bicajt, és a wc elé telepedve fogyasztottam el a vacsorámat. Itt már nem volt szerencsém : ezen a járaton utazott mindenki aki erről a környékről vasárnap éjszaka vonatozott fel Varsóba dolgozni vagy tanulni hétfő reggeli kezdésre. Alvásról szó sem lehetett, de még pihenésről sem, hisz ha beértünk egy állomásra feszültem figyeltem, melyik oldalt van a peron, és a másik oldalra helyezni a cuccaimat. Arról már nem is beszélve, hogy mindenki rajtam keresztüllépkedve közelítette meg a mellékhelyiséget. A mai teljesítményem 272 km!
10.nap Krakkó - Wyzné (Pieniny Nemzeti Park) /135 km/
Valamivel éjfél után érkeztem meg második átszállási pontra Poznanba. Másfél óra várakozási időt a váróteremben bóbiskolva töltöttem, a mobilom zörejére felriadva. Abban bizakodtam, hogy ezen a járaton már nem lesz olyan tömeg és végre pihenhetek egy kicsit. Ez a várakozásom be is jött hiszen egy vagon eleje kerékpárszállításhoz le volt választva, így egyeduralkodóvá váltam e helyen. Igaz, hogy a „kabinomon’ keresztül-kasul járkáltak mindenféle alakok az éjszakában, de legalább sötét volt és a bicajom mellett maradhattam. A polifoamt leterítve a csomagoknak támaszkodva szunyókáltam át a kétórányi utat.
A következő átszállóállomás Wroclaw városába érkezve már kezdett pirkadni. Kétórás bóbiskolás után érkezett be a vonatom és kerékpárvagon híján a legvégére kapaszkodtam fel. Szerencsém volt, mert az utolsó kabinban volt két szabad ülőhely, így gyorsan berámoltam a táskáimat. A cajglit odaláncoltam a fogantyúhoz és végre kényelmesen elhelyezkedve tudtam aludni a füldugóm közreműködésével.
Olykor felriadva kibóklásztam a járművemhez, és a meglétét nyugtázva tovább aludtam. Tizenegy óra körül érkeztem meg Krakkóba mely ragyogó napsütéssel fogadott. Régen már jártam e szép városban, de most körbejárva a központi részt teljesen lenyűgözött. Talán kedvenc városomhoz Prágához hasonlíthatnám középkori épületeivel, macskaköves sétálóutcáival, rendezett tereivel. Nagyon élhetővé teszi a sok park,
hatalmas zöld sétányok a folyóparton.
Tavalyi tapasztalataim alapján tudtam, hogy igen kemény terep vár rám sok-sok hágóval megtűzdelve, ezért nem időzhettem tovább e remek helyen.
A várost elhagyva erős forgalommal megáldott főúton haladtam, ráadásul több helyen útépítések akadályozták a haladást. A 3-4 kilométeres emelkedők hamar kivették az amúgy sem duzzadó energiámat, így elég sokat talpaltam felfelé. Egy idő után az autóút elvitte ugyan az autótömeget, de a hágók még mindig magasra tették a székhelyüket. A vízkészletem elfogyott, és az a néhány ház teljesen néptelennek tűnt az útmentén.
Egy parkolóban füstölt sajtot és mézet árult néhány fiatal, le is dűtöttem a gépem. Vásároltam néhány finom sajtlepényt, és a majdnem teli ásványvizükre is rálicitáltam. El nem adták ugyan, de teletölthettem mindkét kulacsom és még maradt is nekik vagy két korty. Ekkorra teljesen lehűlt a levegő és az eső is szemerkélni kezdett. Nowy Targ után elhagytam a Zakopánéba vezető főútvonalat és kissé lankásabb vidéken kerekezhettem a Dunajec völgyében. Maradék Zlotymat egy boltban hagytam némi elemózsia fejében. Már kezdett esteledni mikor megmásztam a Pieniny hegység vonulatát és megpillantottam a Niednicai víztározó üde kékségét.Két évvel ezelőtt a itt töltöttünk el egy hetet a családdal. Hideg és esős időjárást fogtunk ki azon a nyáron, de a környék varázsa még ma is bennem él. A Dunajec folyó méltán híres tutajosai életreszóló élményt nyújtottak számunkra, párosulva Zakopáne és a nemzeti park lenyűgöző szépségeivel.
Most ezekből leginkább a hideg és az eső tornyosult előttem egy nagy adag fáradsággal spékelve.
Dunajec látkép recepciós szálláshelyem
Óvatosan lecsúszkáltam a hegyről, majd úgy döntöttem a lengyel oldalon maradok, ismerek egy olcsó kempinget a folyóparton. Az eső elijesztette a tutajozókat a vidékről is teljesen kihaltnak tűnt minden.
A kempingben egy idős bácsika fogadott, egy árva szót nem értett a lengyelen kívül. Eléggé ágrólszakadtnak tűnhettem a szakadó esőben, mert hosszasan magyarázkodva betessékelt a recepciónak használt alpesi faházba. Én mutattam neki a maradék 5 Zlotymat és vettem elő eurót is, de ő nem fogadta el vállamat veregetve. Teát főzött, behozott egy rádiót, sőt miután elővettem az előzőleg vásárolt kolbászt - ami felbontás után a szemetesben landolt – felajánlotta, hogy a szemközt lévő házából áthoz nekem valami főtt vagy sült étket. Én udvariasan visszautasítottam, majd megettem a száraz kifliket teával. Elmagyarázta hová tegyem hajnalban az ajtókulcsot majd elköszönt. Bár egy árva szót nem értettünk egymás beszédéből, de szavak nélkül is………………………………….
A mai napig is hálával tartozom a kis öregnek, és remélem legközelebbi találkozásunkkor le is róhatom neki.
Gyors tusolás, aztán a durva de meleg lópokróc alatt mély alvás.
11.nap Dunajec - Miskolc /176 km/
Hajnalban szemerkélő esőben toltam át a járgányom a határfolyón tavaly épített kecses gyalogoshídon.
Tudtam, hogy ma este már a szeretteim körében leszek és ez megújult erővel töltött el. Kétórás emelkedőmenet után félórás lejtmenet és már Stara Lubovna Lidl – jében vásároltam be a hátralévő utamra. Az eső ma is társamul szegődött enyhébb formában. Pőstényig / Presov / enyhén dombos völgyben egészen jó tempóban tekertem, csak a sátram fogott vissza kissé. Kassáig még volt egy-két húzósabb emelkedő, de már éreztem a haza közelségét és nem foglalkoztam a nehézségekkel. A városba érve egy útmenti büfé lángost hirdetett, vettem is egyet valami lekvárfélével turbósítottat, de csalódnom kellett, köze sem volt az itthon kaphatóakhoz. Mikróban melegítették, nyers és íztelen volt, a lekvár legalább édesített a helyzeten. A sétálóutcán még bevágtam egy pohár sört és az utolsó koronákért vettem egy fagyit, igazán fenséges nyalánkság. Kosicét elhagyva az addig szemerkélő eső záporrá erősödött, így érkeztem meg a magyar határhoz. Eredetileg hazáig kerekeztem volna, de az eső és
a honvágy és a tény, hogy a 26 – os főúton nem lehet kerékpározni, ezáltal elég nagy kerülőt kellene megtennem most az egyszer győzött a” mindenáron „ elvem felett. Encsen felszálltam az első arrajáró vonatra ami hazáig repített.
Meg akartam lepni a családomat az egynappal hamarabbi érkezésemmel, de én lepődtem meg amikor senki sem volt otthon és természetesen lakáskulcsom sem volt.
Ám a vége mégis Hepiend!
újra itthon
Összegzés :
- 2008 Június 07. – június 17. 11 nap
- 1862 km
- - 7 kg
